Dan Burisch

Dan Burisch

Project Camelot interjú: Kiléptem a Majesticből (2007. június)

Dan Burisch klasszikusnak számító története erősen vitatott és ellentétes. Burisch elmondása szerint maga a Majesticben (háttérben tevékenykedő, titkos alakulat, amely felügyeli a földönkívüli ügyeket) vett részt és arra utasították, nyilvánosan mondja el bizonyos tapasztalatait a közzététel elindításának érdekében. Vallomása szerint a jövőből, különböző idővonalakból érkező lényekkel állt kapcsolatban.

Dan Burisch and Marcia McDowell
Dan Burisch biológus, aki az árnyékkormánynak dolgozott: 1986-tól kb 2006-ig a Majestic-el állt kapcsolatban. Az interjún jelen van Marcia McDowell is, aki pedig Majestic tag volt.

Burischnek 3 csoportról volt közelebbi ismerete. Az egyiket P24-nek, másikat P52-nek hívják, a harmadik pedig az Orioniak. Mind a három a jövőből érkezett emberek, vagyis a mostani emberek utódai. A P24, P45, és P52-őket az általa ismert körökben “J-Rod”-nak nevezik, ők kinézetük alapján klasszikusan a szürkék csoportjába tartoznak. Ezen kívül ismeri az Orioniakat, akiket szerinte nordikusnak (északiaknak) lehetne nevezni és ugyancsak az emberiség jövőjéből jöttek.

A jövőből érkezett emberek története az, hogy valamikor a mi jövőnkben, nem sok év múlva, galaktikus energiasűrűsödés és a napból érkező energiahullámok miatti katasztrófa következik be. A T2-ben az idővonalakkal való mesterkedések miatt következik be a földkéregben egy változás, ami az ő történelmük szerint 4 milliárd ember halálát okozza. A kiválasztott csoport tagjai a föld alá mennek, ők a J-Rodok elődjei.

A P24-ek a roswelli balesetben kerültek a mostani idővonalba. Egyébként azt kutatják, hogy a szaporodási mechanizmusuk miért nem működik megfelelően. A P24-ek nagyon mechanikusan működnek, érzelmeik alig vannak, szinte lélektelennek tűnnek.

Az Orionon élők is emberek, akik viszont a föld felszínén maradtak, és később a holdra, majd a Marsra, és onnan költöznek az Orion egy bolygójára. A Mars arcot ők hozzák létre. A Mars-arc, ahogy most látjuk, “utólag” a sok időutazás következményeként jött létre, mintegy átszivárgott a mi valóságunkba. Az Orioniak spirituálisabbak, mint a mostani emberek és a többi csoport.

További témák:

  • Tau-9 konferencia és egyezmény: ez egy galaktikusokkal és emberekkel folytatott tárgyalássorozat, melyet 2003/2004-ben tartottak. Egyezményekről tárgyaltak. Egy tárgyaláson Burisch is ott volt. Ezeknél a P24-ek is jelen voltak. A Lotus projektről volt szó, amit a P24-ek támogattak volna saját céljaik elérésének érdekében.
  • Burisch gyerekkora: eltérítés és álmok, amikben találkozott a szakadár társadalom tagjaival. Nem az igazi szülei nevelték fel. Szerinte néhányan az MJ-1 (az első számú Majestic tag) fiának tekintik az eltérítés esemény miatt. Később a J-Rodtól tudta meg, hogy mi történt akkor. Egy háromszög alakú UFOból eltérítették, amire a nagyapja tanú volt. A MJ-1 fiának teste meghalt, és állítólag őt (a személyiségét) Danbe helyezték át az eltérítés alatt. Az MJ1 a Looking Glass által előre láthatta, hogy ez fog történni. Az eltérítés után valóban megváltozott az érdeklődési köre, és a tudomány kezdte érdeklődni, elsősorban biológia, ami azelőtt nem. Később többször találkozott az “apjával”, MJ1-el. A tudományos pályáját előre egyengették.
  • Chi’el’ah: ő egy P54-es J-Rod. 1953-ban fogva ejtették és azóta az S4 bázison (Dulce) tartották. Később 1973-ban is találkoztak Dannel, akkor az eltérítésén. (Tehát egyszerre két helyen is volt egy időben, vagy azok az események egy másik idővonalhoz tartoztak.) 3-4 láb magas volt. Burisch egy esetet mesél el, amikor kommunikációt teremtett vele. Egyébként olyan volt, mint aki nem ide való, kicsit kísérteties jellege volt. Egy üveggel és biztonsági falakkal határolt cellában tartották, ahol eltérő nyomás és levegőösszetétel (hidrogén) volt, és csak biztonsági ruhában lehetett bemenni embereknek. Egyébként egy betegségének gyógyításán dolgoztak. 2003-ban visszatért Reticulumra, pontosabban Dan egy csillagkapuba lökte. Ez Egyiptomban történt.
  • Hatalmi harcok a Majestic-en belül: A MJ-be idővel luciferi filozófiát elfogadó szabadkőművesek szivárogtak. Az európai sátánista/luciferi illuminátusok támogatták a P45-ök tervét, a T2 idővonalba kerülést. Mindkettőben voltak/vannak kivételek, akik mégis az emberiség (szerintük) javára cselekedtek.
  • Idővonalak: T1 és T2 fő variánsai egy lehetséges jövőnek (és múltnak). A T2 az a katasztrófa, amelyről a J-Rodok mesélnek, és amelyet az árnyékkormány 2012-vel hozott összefüggésbe. A katasztrófát a napkitörések és egy energiaövbe való kerülés okozza, illetve ezek kölcsönhatásai a mesterséges időutaztató és időbelátó berendezésekkel. T1-ben viszont ezek a hullámok pozitív változásokat okoznak az emberben. Az indigó gyerekek a T1 idővonalba tartozó emberek. Az európai luciferi illuminátusok előmozdítani szeretnék ezt a katasztrófát, az emberiséget a T2 idővonalba terelni, hogy saját hatalmukat megerősítsék. Az interjú idején kb 85% valószűséggel a T1 (pozitív) idővonalban vagyunk. Ez annak köszönhető, hogy a Looking Glassokat leszerelték és nem használják többé.
  • Men in Black: egy találkozásról mesél, amelyben Marcia, ő és a családja találkoztak egy J-Roddal. Ez a “real McCoy”, nem ember, hanem J-Rod. Részletesen beszámol erről a találkozásról, amelyet végül megúsztak sérülés nélkül és a biztonságiak elvezették az idegent. Az ugyanis “elveszett egy emléktöredékben”, elterelődött a feladatától. Ez könnyen előfordul velük.
  • Burisch utolsó feladata a MJ számára a tapasztalatainak megosztása volt. Ezért is készült az interjú vele. Ezek után a Lotus projekttel dolgozott még.

Project Camelot interjú: A csillagkapuk titkai (stargate secrets)

Dan Burisch interview
Alapvetően két eszköz van, ami féregjáratokhoz létesít hozzáférést: csillagkapuk és a Looking Glassok (LG). Ezek ugyanazon a technológián alapszanak. A csillagkapun emberek is szállíthatók, míg a Looking Glass csak betekintésre való a jövőbe, múltba.

    • Több, mint 50 darab mesterséges csillagkapu van, amik természetes féregjáratba csatlakoznak be (Einstein-Rosen-híd).
    • Az LG visszafejtett technológia a Sitchin-féle régészeti leletekből (sumér pecsétek). A suméroknak megvolt ez a technológia, illetve legalábbis a pecséteken megtalálható volt. (Lehet, hogy a jövőből utazva ültették be azokat oda, hogy most újra felfedezhessük). 1960 körül kezdhették az idővonalakkal való kísérletezést.

Looking glass stargate

  • Az LG felépítése nagyon hasonlít a csillagkapura, de nincs oszlopa (“field post”), azzal együtt lenne csillagkapu. Ezen kívül a “hordó” és “gyűrű” nevű részek alkotják (lsd ábra).
  • Szerinte soha sem kellett volna építeni Looking Glasst, mivel még nem vagyunk elég fejlettek (illetve a nemzetek kormányai), hogy bánni tudjunk az általa adott lehetőségekkel.
  • 1992-2016 körül nem kapcsolhatják be ezeket az eszközöket, mert akkor a T2 idővonalba kerülnénk.
  • Az interjú idején az összes idővonalat manipuláló eszközt szétszedték 3 darabba, és ezeket különböző nemzetközi intézményeknél helyezték el, hogy egy csoportnak se legyen lehetősége összeszerelni vagy építeni egy újat.
  • A sárga kocka (“yellow cube”, mások “black box”-nak nevezik) egy olyan eszköz, mint az LG, viszont kicsi, és kölcsönhatásba lép a megfigyelő emberekkel. Ezt is az Orion képviselői adták át. Embereknek nehezebb használni, mint az LG-t. Az emberi érzelmek instabillá tehetik az eszközt. A nevét onnan kapta, hogy sárgának tűnő sugár lép ki belőle, amikor használják. A kocka most már eltünt valahogy (másik idővonalba értünk? vagy csak valaki elvitte – azt mondja, biztosan jó kezekben van). A kockát Eisenhower kapta meg egy megbeszélésen, aztán az ENSZ-nek szánták, de az amerikai hadsereg nem továbbította. Az Orioniak készítették, ők adták jó szándékkal, de rosszul ítélték meg, nem voltunk elég fejlettek ahhoz, hogy tudjunk bánni az általa nyújtott információval.
  • Tau-9 találkozó, ahol ő jelen volt, és a Lotus használata ellen érvelt. A Lotust a P45-ös csoport akarta használni. Ehhez a sárga kockával mutatott be képeket, amik azt a jövőt ábrázolják, amit a Lotus használata jelentett volna nekik. A sárga kockát sokan, sok országból használták (vezetők), hogy a jövőjüket megnézzék. Országról országra járt körbe és a kormányok a saját hasznukra fordították.
  • A LG is csak valószínűségeket ad. Nem volt belőle olyan sok, mint csillagkapuból. India és Amerika, meg más országban is építettek LG-t. Valójában egy vibráló videó az eredmény, és az egyes kinyert videók hosssúsága adja meg az adott valóság valószínűségét.
  • Az MJ12 már 1963/’67-ben sem 12 tagos, hanem “Comittee of MJ12” volt a neve és nemzetközi. Az illetők a megállapodásokat a hagyományos megbeszélések után tartották, és titkos záradékban rögzítették. A különböző ENSZ és hasonló megállapodások egész sora így szinte csak fedőnév, és tartalmazhat titkos záradékokat galaktikus megállapodásokkal.
  • Azt mondta a videóban, hogy nem ismer más népet, és azok se, akikkel kapcsolatban állt (ezt érzékenyen mondta) – úgyanúgy Montaukot sem igazolta, csak a Philadelphia kísérletet. Viszont az interdimenzionális nép, akivel még ismertették, még legalább egy másik népet említett, akikről nem volt tudomása addig. A csillagkapukban túl veszélyes utazni, mert spontán is összeomolhattak. Egyébként meg megállapodás szerint nem utazhatunk el a bolygóról – “engedély nélkül”.
  • Holdbázis “lerakat”/”arch” van, de mást nem mond bázisokról, pl a Marson. Ezt arra az esetre építették, ha katasztrófa elpusztítaná a földet.
  • A P45-ösöknek egy egyezmény szerint az eltérítések egy ideig megengedettek voltak, de most már nem engedélyezettek. Az eltérítések “illegálisak” – pontosabban nem tartják magukat az egyezményhez.

Bill Hamilton beszélgetése Dan Burisch-el

Ezt az interjút Bill Hamilton készítette Dan Burischel, még mielőtt megalakult volna a Project Camelot. Burisch ugyanazt mondja el, mint a Project Camelot interjún, de néhány technikai részletet tudunk még meg:

  • a J-Rod hidrogén környezetű cellában tartásáról beszél: külön “űrruhát” kellett felvenniük, ha odamentek, és csöveken át jött a levegő, nem palackból. Csak szigorú protokoll szerint lehetett vele kommunikálni.
  • a J-Rodot idegrendszeri problémával kezelték
  • a chemtrails/raindancer projektben is részt vett
  • a “Committee of Majestic”-nek 33 tagja van és szabadkőművesszerű csoport. A Majestic-12 tudósokból áll, akik nekik dolgoznak, tehát egy szakértői csoport, nem döntéshozói.
  • hibrideket valóban készítettek, részben a szürkék betegségének gyógyításához
Ez egy nemhivatalos összefoglaló egy Project Camelot interjúról. Az írás a szerző megértésén alapszik. Célja, hogy a témákat körülírja, a legalapvetőbb közölt információkat bemutassa, és kedvet csináljon (vagy elvegye) az adott interjúhoz. Az eredeti interjú angol nyelven érhető el az oldal alján található linken.

Linkek az eredeti interjúkhoz (angol)