Omnec Onec

Omnec Onec saját állítása szerint nem földi anyától született, hanem földi 7 évesre vándorolt le az asztrálsíkról, ahol előtte a Vénuszon élt. A “From Venus I Came” című önéletrajzi könyvét már 1971-ben megírta, és 1991-ben jelent meg, majd később a trilógia másik 2 kötete is. Számos nyelvre fordították le, köztük magyarra is. Alapvetően nem sok exopolitikai vonatkozása van, hanem inkább fénymunkás jellegű írás, melyben azt firtatja, hogy mennyivel jobb az élet az asztrálsíkon, és mennyire körülményes a Földön ebben a sűrűségben, amiben mi élünk. Ilyen tekintetben Michael Newton könyveivel lehetne párhuzamba állítani.
A Vénuszon egy kevés fizikai szintű város is van búrák által védve, de amióta felemelkedtek, a városok az asztrálsíkon virágzanak igazán. Szentélyeikben időgépek is találhatók, amikkel megnézni (nem utazni) tudnak történelmi korokba tanulás céljából.

A szerző, miután az asztrálsíkról létesítették a fizikai testét, egy tibeti kolostorba érkezett űrhajóval, ahol betanult a földi életbe először egy nagyon magas rezgésű helyen (Agam Des). Ez a környék szolgál átjáróul mások számára is.

A Földet szerinte először reptoid és “dinoid” fajok uralták, akik alacsony tudatszintűek voltak, és alapvetően kizsákmányolni voltak itt. Miután háborúkban és egy aszteroida becsapódása után megsemmisültek, települtek ide az emberek négy naprendszerbeli bolygóról, akik alapvetően harmóniában éltek a Földön. Ekkor alakultak ki Lemúria és Atlantisz civilizációi, azonban azután is jöttek más negatív orientáltságú népek, akik elől eltüntették a létesítményeket, és vagy másik dimenzióba költöztek, vagy a Föld belsejébe. Az új lények hozták létre az alacsonyabb rezgésszintet, az agyféltekéket (sűrűségeket) elválasztó fátylat és az egymással háborúskodó vallásokat.

Érdekesség, hogy a Ré entitás is a Vénuszt és egy magasabb sűrűséget jelöl meg tartózkodási helyéül. Kérdés, hogy ez ugyanez-e, ahonnan Omnec Onec érkezett.

Az a tény, hogy a Földnek csak egy holdja van, szokatlan, és általában negatív hatást gyakorol a népességre. A Földnek eredetileg két holdja volt, azonban az egyiket a reptoidok semmisítették meg a korai háborúban.

(ez a cikk még nem teljes összefoglalása a szerző exopolitikai irányultságú tanainak)