Az exopolitika nem csak tárgyi tudás gyűjtéséről, hanem egy új paradigma és ezzel együtt a spiritualitás, ezotéria és tudomány találkozásáról is szól. Mindez nem csak objektív, hanem szubjektív is kezd lenni. A kutatóknak emberi arca van. Az a szakadék, amely a felvilágosodás körüli időkben a tudomány és vallások (spiritualitás) különválásakor keletkezett, most egy magasabb szinten tud újra egyesülni, vagy legalábbis a kettő harmóniában együtt tud működni.
Az exopolitika is két oldalról indul: az egyik az összeesküvések szintje, ahol magával az információval foglalkoznak, és nem törődnek semmi mással. Például így, hogy “földönkívüliek eltérítenek embereket, leigázzák a Földet, ezért harcolni kell ellenük. Minden más handabanda, téves információ, sőt, aki ilyet állít, az maga is az ellenség közé tartozik.” Ez nagyon szélsőségesnek hangzik, de meglepő, hogy még manapság is mennyire gyakran olvasni ilyet – ugyan sokkal árnyaltabb és komplexebb formában is, de ha lehámozzuk a héját, ugyanazt mondja. Erre jellemző a fekete-fehér látásmód, ezért sosem tudja másképp látni a földönkívülieket – vagy saját embertársait sem – mint jónak vagy rossznak, a információt igaznak vagy hamisnak, a bennfenteseket hősnek vagy dezinformátornak.
A spirituális oldal az angyali közvetítőivel, megvilágosodással, új aranykorral és pozitív gondolkodással a másik véglet. A szélsőségesek azt gondolják, hogy egy csapásra minden gond megoldódik, ha nem veszünk tudomást a sötétségről és kizárjuk az életünkből. Persze ennek is árnyaltabb formái vannak, de milyen sokszor olvasni, hogy valaki “megmenti az emberiséget”, és ilyenkor az összeesküvés-elméletesek teljes joggal kiabálnak, hogy pont ez a mézesmadzag, amivel be akarnak etetni. Mint ahogy egy egyént, úgy az emberiséget sem lehet kívülről megmenteni. Nem lehet megmondani, hogy mi a helyes, mit kéne csinálni, ugyanúgy, ahogy egy embernek sem lehet megmondani kívülről, hogy neki mi a jó. Sokszor aki arra vágyik hogy megmentsék, az maga menekül a felelősség alól, amit a saját életéért vállalnia kéne (illetve az emberiségnek saját magáért). Viszont inspirációt, új szempontokat, új látásmódot kaphatunk kívülről, és ez nagyon hasznos tud lenni.
Az egyik ok, hogy az exopolitika annyira ellentmondásos, hogy sokan, akik az információkat gyűjtik, kutatják, továbbítják vagy rendezik, túl kevés emberismerettel rendelkeznek, vagy nincs elég érett személyiségük ahhoz, hogy megfelelően mérlegelni tudják az információk minőségét, vagy adekvát módon képviselni tudják a tudásukat. Még ha pszichológiai ismereteik és intuíciójuk is jó, az sem garantálja, hogy nem csúsznak valahol el. Ez emberi dolog, valahogy mégis igyekszünk valakinek a hitelességét lemérni, és ezek a kritériumok, amik alapján érdemes.
Ha valaki nem ilyen, az nem azt jelenti, hogy hazudik vagy dezinformátor, hanem azt, hogy nem teljesen érett személyiség. Attól még lehet fontos tudása, csak jobban oda kell figyelni, hol van esetleg elcsúszva. Nyilván mindegyik pont nem illik senkire – nincs tökéletes ember – ez egy ideálkép, amire törekedni lehet.
A tudatváltás és exopolitika kutatóinak jellemvonásai
- nem kizárólag tárgyi tudást adnak át, hanem azzal együtt életszemléletet, valamilyen magasabb szintű igazságot is
- a magánéletükben is tapasztalják és élik ezt a magasabb szintet: azaz képviselik azt, amit hirdetnek; a kutatást lelkesedésből csinálják, nem megélhetésként
- viszonylag nyitottak a magánéletükkel, és nem mint valami teljesen külön dimenziót kezelik (példákat hoznak az életükből, rálátnak a hiányosságaikra, elmondják, hogy őket személyesen mi motiválja, önirónia)
- megértik, hogy az információ, amit képviselnek, egy része az egésznek, viszont a többi kutató is hozzáteszi a saját részét. Ezért nem nézi le a többieket, nem ócsárolja, nem támadja meg mint embert, akkor sem, ha mást mondanak, olyat, ami ellentétes az övével. Nem állítja, hogy valamely információ kizárólagos birtokosa, vagy hogy mindenre tudja a megoldást.
- bevallja a hiányosságait és ha valamiben nem kompetens vagy nem tud valamit. Nem attól lesz valaki hiteles, hogy minden szava igaz, hanem attól, hogy mélyen saját magából beszél.
- nem veszi személyes sértésnek, ha kritizálják, hanem hajlandó azt megfontolni. Nem bocsátkozik meddő, személyes vitatkozásokba.
- szeretne pénzt is keresni a munkájával és nem fél elkérni azt, amire szüksége van. Azonban túlzásba se esik, és nem próbál a tudásából vagy tehetségéből úgy üzleti lehetőséget kovácsolni és felfuttatni, hogy az csak minél több pénz birtoklására legyen kihegyezve.
- nem épít maga köré rajongói tábort vagy holdudvart, nem akar szellemi vezetője lenni egy csapatnak, nem lép fel autoriter módon, nem tart távolságot azoktól, akikkel együtt dolgozik és akik esetleg neki dolgoznak. Nem teremt vallást és kultuszt a saját tudásából, hanem kapcsolódik más kutatókhoz.
A bennfentesekre, akik nem kutatók, hanem a szakadár társadalomból, a rendszerből jönnek, általában ezek nem tudnak így vonatkozni. Ők sokszor traumákon átesett, elmekontrollált háttérrel jönnek, hadseregben szolgáltak vagy felhasználták őket egy cél érdekében. Nekik nem volt igazán esélyük arra, hogy az önismereti utat végigjárják és felépítsenek – vagy gyerekkoruknál, neveltetésüknél fogva adasson nekik – egy egészséges személyiség. Ők több-kevesebb hiányossággal próbálják meg végigjárni útjukat, és ezt érdemes figyelembe venni, mikor olvassuk, nézzük, hallgatjuk, vizsgáljuk őket.
Tovább: Alapkérdések