Manapság népszerű és menő dolog igazságkeresőnek lenni. Átlátni a sok illúzión, elvetni a vallás tévhiteit, megkeresni a valódi alapigazságokat, az ősi elveszett tudást, vagy éppen az összeesküvés-elméletek között az igazit. Egyre nagyobb az elérhető információ mennyisége, és egyre nagyobb az egymásnak ellentmondó elmélet, a megtévesztés és propaganda, egyre elterjedtebb a manipuláló sajtó – nem csak az álhírek, a reklámozott cikkek, a kormányok által felbérelt kommentelők, cikkírók, wikipedia-szerkesztők – hanem az úgynevezett igazságmozgalmon belül is. Egy olyan világ fele haladunk, mint a mátrix, ahol a virtuális valóságban – és most már a hivatalos sajtó, a tévé és rádió is ide tartozik – egyre kevésbé különböztethető meg a tartalom valódisága. Most már bármilyen közvetített kép, hanggal együtt, élő adásban manipulálható tetszőlegesre és ez látszatra nem fog feltűnni, de az élő események holografikus manipulációja is előretört. Ezek miatt nem csak fontos, hanem elengedhetetlen minden külső élmény belső vizsgálata, az igaz és nem igaz megkülönböztetése.
Sokan az igazság keresése alatt azt értik, hogy kiválogatják maguknak, hogy szerintük mi igaz, miben akarnak hinni, a többit pedig elvetik, vagy akár üldözik is. Amíg ez így, dualisztikus módon történik – fekete-fehér alapon, az egyik elméletet elvetve, a másikat elfogadva – egysíkú és kizáró jellegű lesz maga a világkép is, ahol kilyukadunk, valamint a saját magunkban levő belső világ is jó és rossz, szabad és tilos zónákra lesz felosztva, a tilosakat pedig elzárjuk magunk elől, amellyel elzárjuk magunkat a teljességtől.
Az igazság holisztikus keresése arról szól, hogy megnézzük, egy állítás, egy elmélet, egy igazság számunkra milyen kontextusban igaz és nem igaz. Ennek az a veszélye, hogy hirtelen minden bizonytalanná és feltételessé válik, és így az egész kicsúszik a kezünk közül, már nem tudjuk megragadni, és végül az örömet elvesztve süllyedünk a nihilizmusba vagy vissza a megszokott biztonságot adó egy-egy elméletbe. Az előnye viszont, hogy ha megfelelően és sok tapasztalás árán egy rutinba jutva végezzük, sokkal gazdagabb és színesebb lesz nem csak a külső, hanem a belső élményünk is.
A sok információt, ami az alternatív médiában elérhető, holisztikus módon úgy érdemes válogatni, hogy egyrészt megnézzük, kitől érkezik az információ és miért mondja ezt, kinek mondja ezt, milyen az illető személyisége. Ha megértjük, hogy senki sem tévedhetetlen és senkinek sincs meg a teljes kép, a végső igazság, akkor mindegyik darabkát csak a kirakó egy darabjának fogjuk kezelni a maga helyén. Tudjuk, hogy az illető merre szokott elhajlani és ezért megértőek tudunk lenni, nincs szükség totálisan elvetni az embert, se az információt, másrészt meggondolás nélkül bálványozni sem.
Ez az eljárás teljes káoszt és mindenre igent mondást se jelent persze: ha valaki szándékosan, rosszindulatból, vagy nagyon elvakultan erőlteti a nézeteit egy másikra, ott határt kell szabnunk ennek. Nem azonos a teljes “relativizmussal” sem, a dekonstrukcionalizmussal, ahol minden és bármi igaz. Minden csak a maga korlátozott helyén igaz. Lehet, hogy valaminek csak egy ember belső világában lesz értelme, kívül már nem.
Ez a fajta igazságkeresés belső erőt, fegyelmet és önismeretet feltételez. Csak ha magamat ismerem, akkor tudom másoknak a megnyilvánulásait is megfelelően értelmezni – tulajdonképpen az önismeret az emberismeret, mert ami másban megvan, az valahol mélyen bennem is, ha máshol nem, a kollektív tudattalanban. Az erő ahhoz kell, hogy szembe tudjunk nézni magunkkal, beismerni a gyengéinket és tévedéseinket, és elfogadni és elviselni a bizonytalanságot, ami abból ered, hogy nem tudunk mindent, és nincs mindenünk megfejtve, nincs egy állandó világkép, mint régen a vallásban.
Nem utolsó sorban az igazságkeresésnek van egy spirituális oldala is, amelyet ugyancsak túl szoktak hangsúlyozni. Azt szokták mondani, hogy a belső intuíciónkra hallgassunk, és az alapján keressük az igazságot. Ez olyan igazságokra igaz, amik minél inkább belül fontosak, viszont a világ dolgaiban kevésbé működik – ott mindenképpen integrálva kell lennie ennek az intuíciónak a racionális gondolkodással, mert csak az intuíciónk önmaga ebben a világban, ami anyagi és emberi is, nem teljesen kompatibilis meg alkalmas. Már csak azért is, mert az intuíció könnyen keverhető össze a tudattalanunk egyéb jeleivel, amik a személyiségünk árnyoldalait hozhatják elő, nem pedig az áhított “igazságot”.
Tovább: A hiteles kutató